Pontosan hatszázkilencvenhatezer-ötszázhuszonhárom évvel, négy hónappal és két nappal ezelőtt sétára indult barlangjából Samu, az ősember. Zaklatott volt. “Ki vagyok én? Mivégre születtem? És hogyan vegyem rá Nyinyit, hogy a barlangomba költözzön?” Ezeken törte a fejét, ám egyszer csak beütötte a lábujját egy kőbe. Feljajdult, könnybe lábadt szemmel az égre nézett, és ekkor előtört torkából az Emberiség Első Dala. Benne volt minden: az emberi lét fájdalma, a csillagok izzó varázsa – és persze Nyinyi.