Az ezredes ötnapos útra indul, egy napra Budapestre, majd négy napra Sopronba mennek. Rémai úgy gondolja, ez kiváló alkalom, hogy Pesten Vaskútitól kérjen kölcsön négyezer forintot Bernáth számára. Vaskúti azonban komoly bajban van. Kiderült, hogy feltűnő jóléte egyik forrása kétes eredetű nyugati autók eladása volt, viszont a lánc egyik résztvevője lebukott, Vaskúti is várhatja a rendőrséget és a börtönt, már menekülni készül. Mikor Rémai beállít hozzá a kölcsönért, türelmetlen és elutasító mindaddig, míg meg nem tudja, hogy a sorkatona Sopronba megy. Megígéri a pénzt, de kér róla egy elismervényt, amit rögtön a zsebébe tesz. Cserébe megkéri Rémait, hogy Sopronban adjon át egy levelet egy bizonyos Dr. Schifferenek, aki a kétes származású autó jóhiszemű tulajdonosa. A levélben az áll, hogy az orvos másnap feltétlenül találkozzon vele Budapesten, egy nagyon fontos ügyben. Vaskúti elhatározza, hogy a Sopronban élő és a határsávba kijárható orvos segítségével disszidálni fog, mielőtt a rendőrség elfoghatná. Tervét arra építi, hogy a jó hírű, közismert, minden gyanú felett álló soproni orvos kocsiját nem fogják ellenőrzéskor átvizsgálni. A fővárosba felutazott, az ügyről semmit sem sejtő orvost megzsarolja, ha nem segít neki, elfogása esetén azt fogja vallani, hogy ő is tudott mindenről. A megrémült orvos kénytelen engedni neki. Vaskúti a letartóztatástól való félelmében már az éjszakát sem tölti otthon. A rendőrség aznap este keresni is kezdi, de Bikini ügyes félrevezető akciójával lerázza őket, majd másnap a megzsarolt Schifferer kocsijával előbb utasként, majd a határhoz közeledve a csomagtartóban elbújva eljutnak a doktor a határsávban, a Fertő tó partján lévő hétvégi házába.